Vannak ám füstbement tervek. Mint ez itt. Egész héten azt terveztem, hogy ezt ma befejezem, de aztán ennyi lett belőle. Kijavíthatatlanúl elrontottam. És a szó szoros értelmében.
Azt hiszem(legalábbis nem emlékszem másra) ez az első film, amit az elejétől a végéig végigbőgtem:
Csak, hogy emlékezzek a régi "szép" időkre. Egy olyan idióta, mint ő, még mindig hatni tud .... hogy menne a p*ába :P
Sokat gondolkoztam hova tehetném fel... úgy döntöttem: ide...
szeretem.
Friends, talán mondhatom, hogy forever... mert most perpill úgy érzem. És mostmár nem lennék makacs ami a barátságunkat illeti, mert rájöttem Ő az az ember, aki mellett igazán tudok önnmagam lenni.
Mostmár csak Kr-el kéne egy ilyen kép :) (Remélem olvasod ;) bár nem hiszem.) Nem is beszéltünk már azóta, hogy tart ez az év.
Lehet ilyenek lennénk ha a bennünk lévő tökéletlenség lenne a külsőnk.
Mit is írjak az itteni postáról? Eddig azt hittem elviselhetően lassúak.. de mára rájöttem, hogy nem. Katasztrófák. Többet nem is postázok semmit. Pedig évekig "törzsvendég" voltam a postán. Vagy nem tudok címezni. Egyet remélek: remélem senki nem él vissza majd a benne lévő dolgokkal, ha esetleg úgy adótott, hogy valahol a nagyvilágban elveszett a levelem.
És tényleg szeretett.
Az a melegség ami elöntött, mikor ezt megtudtam leírhatatlan volt. Jól esett, de ugyanakkor elszomorított is. Eldobtam. Megérdemelte, tudom... de mi lett volna ha....
Nem kérdés, csak gondoltam.... hát na.
Én nem felejtettem el, hogy miről is szól:
De azért:
Karácsony
van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. És már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa.
:)
Bedöglött a fényképezőm :(... És most perpill, ebben nyilvánul meg az őszinte reménykedésem. Napokig próbálgattam újraéleszteni, kapcsolgatni, hátha-hátha-hátha, de aztán szekrény mélye lett a vége.
Ma jött el az a pont, hogy bevallottam magamnak, hogy vége szegénynek. Részben azért zavar, mert rengeteg élményt fényképeztem vele. Ott volt a Negative koncert, Kellyk, és még a Nikis nap is. Talán ezért fáj... mert igen... fáj. Nem kell új. A régi kell :( Majd pár hét múlva előveszem... hátha....
Plussz amikor még lopnak is az időmből.... az a legidegesítőbb dolog ami csak történhet.
Elég kínos, hogy akkor megy leglassabban a busz, amikor minél előbb haza szeretnék érni. Olyankor még a kedvenc dalom is végtelenhosszúnak tűnik.
Az is kínos mikor alig 12 órám van egy amúgy 60 órás procedúrára.
Arról ne is beszéljünk, hogy egyesek milyen figyelmetlenek. És ez most nem egyéni szocprobléma (ahogy azt mostanában mondani szokás) hanem a közösséget szolgálja. Úgy látszik már magamnak kell utána járnom más érdekének is. Ha én nem... más sem.
Na de most mennem kell, hátha sikerül 14 órát csinálnom abból a 12-ből.
csokitúladagolás .... (:D)
Meg még hozzátenném, hogy ez a dal nagyon-nagyon....
Így, ebben a formában. Az eredeti neeem... Nem szeretem az előadót. Sem a hangját, sem a stílusát. (de a dalait viszonylag szeretem.) Szóval sokat kutattam, amíg találtam egy énekest, aki ezt a dalt úgy énekli, ahogy azt az én fülem szereti.
Bepötyögtem deviantart keresőjébe az "alone" szócskát. Mint vártam: negatív, szürke képeket dobott ki. Miközben nézegettem őket elgondolkoztam, hogy miért ábrázoljuk negatívan a magányt? ... Miért erezzük azt, hogy az egyedül az rossz? ... Lehet tényleg az. Vagy csak bemeséltük magunknak, hogy az.
Mindenesetre... kíváncsi lennék, hogy mi lenne akkor ha az egyedüllétet pozitívan állították volna be... annó(és most ezért a szócskáért egyesek meg kettesek letolnának, hogy ténylegesen tudom-e mit jelent :P)
Node, visszatérve: esetleg mosolygós képekkel ábrázolhatnánk, hogy szabadok vagyunk, nincs semmi más csak én magamnak. Mondjuk alap, rossz lenne úgy. Vagy csak azért gondolom így, mert rossznak ismertem meg az egyedüllétet. Vagy csak spontán túlfilózok. Megint.
Ezt félretéve találtam egy tök érdekes képet. Amit megint simán túl tudnék filózni. Sok mindent szimbolizál. De hagyom, hisz' mindenkinek van fantáziája. :)
Ez tetszik. Pedig nem vagyok híve az ilyen kiegészítőknek. (Vagy mi is ez valójában.) De úgy gondolom, hogy ezt még fel is venném.
Visszakattintottam itt, 2oo9-re. Érdekeset olvastam. És mióta vége a barátságunknak most először érzékenyültem el egy tőle számrazó emléktől. Idézem is az ellenem elkövetett érzelmi merényletet: "Ma reggel egy kedves sms-re ébredtem. A barátnőm írt, hogy köszöni a tegnapi napot, hogy megvígasztaltam és meghallgattam. Ilyet még sohasem csinált, nagyon jól esett, hogy ilyesmit írt nekem, én észre sem vettem, hogy egész nap ő beszél, nekem ez már annyira természetes, hogy ne én legyek a középpontban. Szeretem őt hallgatni, bár vannak pillanatok, amikor nem, ez olyankor van, amikor én is egy kicsit gondterhelt vagyok és nekem is szükségem van egy két biztató szóra." Hát, előfordul az ilyesmi is. Nem is emlékeztem, hogy történt ilyesmi is a barátságunkban. Sőt, még most sem tudom ezt felidézni. Nem emlékszem az sms-re, hogy mit reagáltam, mintha amnéziás lennék... mégis valahol kellemes.
Hoztam egy kis bátorságot (http://lidju.deviantart.com/) Bátorság, igen. Azért mert rám nem jellemző az ilyesfajta publikálás. Most mégis jól esett. Néha bátornak kell lennünk, hogy valami jól essen. Vagy ha úgy jobb, kockáztatnunk kell.
Néha olyan sok miért eszembe jut. Miért pont én, miért pont úgy, miért pont velem, miért pont ő... Bár gondolom ez általános és mindenki számára úgymond empatikus sorok ezek. Tudom, tisztában vagyok azzal, hogy elvileg nincs értelme feltenni ezeket a kérdéseket. De mégis feltevődnek. Lehet ez is egyik ösztönünk. A folyamatos miértek... Amig ember lesz, miért is lesz. Ez probléma? Ha jobban belegondolok miért lenne az? Hisz ha "miértezünk" az azt jelenti, hogy kiváncsiak vagyunk a válaszra. Tehát ebből következik, hogy embertől függően törekszünk arra, hogy választ kapjunk az éppen aktuális miértünkre. És a törekvés az megerősödés. Tehát miértek nélkül gyengék leszünk. Szóval... ne nyomjuk el a miértjeinket.
"...de akikhez tulajdonképpen semmi közünk; az álom kárpótol mindenért."
Csak ülök és bambulok. És megint hatalmába kerített az éjjel álmodott álmom. De mennem kell. Nem ülhetek. Tovább kell lépnem. Szembe kell néznem a mai nappal, ami lehet végre lezárja ezt az egy hete tartó görcsölést. Vagy nem. Ha nem... hát legyen. Megszoktam. Túlélem és minden hasonló. Holnap is van nap.
Mit jelent az embereknek Az a darabka rongy? Semmit.... nekem mégis Valami. Olyan tipikus nagykezdőbetűs Valami. Egy emlék, egy pillanat, amit felidéz ha ránézek. Egy meleg érzés és egy lágy kontaktus....
Nóó, ez már művészet.. (mármint akkor ha ez a minta puszta kézzel volt megfestve.) Meg ha nem is... legalább ízléses, ami az efféle mintákról ritkán mondható el. Néha az emberek körmei tudnak lenni a legnagyobb giccs :P.... node, kivételek márpedig vannak. :) Hál' Istennek. És a kép minősége sem utolsó, ami elengedhetetlen a köröm valódi szépségének tükrözéséhez. Szóval tetszik... Pedig nem vagyok egy nagy körömmániás.
Nem kis feladat volt számomra kideríteni, hogy mi a különbség az iphone, az ipad és az ipod között... illetve utolsó kettő könnyen ment. Meg... az elsőről is simán megállapítottam, hogy az miért nem ipod és ipad... viszont(és itt jön a csavar) bökte az oldalam, hogy mitől iphone- az iphone... azt írták, mert tud sok mindent. Sorolták is, hogy mi mindent.... azokat az én telóm is tudja, mégsem iphone ... akkor WTF? .... hogy is állunk? szinte nullán :D ... végül leesett... az iphone az, amit sokat kell szervízbe hurcolni, mert könnyen elromlik :D
Hmmm, node viccet félre téve, mostmár tudom mi a különbség a normál teló és az iphone között.... véégre :)
Érdekes, hogy az emberek mi mindennel tudnak hatni rám... Rám, akinek azért nem könnyű elnyerni a szimpátiáját... ha meg valaki mégis elnyeri, attól függelten néha kételkedem az őszinteségében. Persze vannak kivételek, de az nagyon ritka.
Na de visszatérve: egy mosoly, egy tekintet, egy aprócska megnyilvánulás, egy személyiség vagy karakter mind olyan dolgok, amik ezt a fent említett hatást kiválthatják belőlem. Persze ezek nem túl gyakoriak, de mégis vannak... Szerintem ez a hatás azért van, mert néha van az emberekben olyasmi, amire én vágyom(De ezek a vágyott valamik helyzettől és embertől függnek).....
... szerintem én olvasom a legtöbbet a blogom :P Mindegy is.... ha mégis esetleg valaki erre téved, itt van Neki egy éédes kis cukiságok :) Hmmm... egyben tökéletes rajzalanyok is.
... halottak napján nem tudom mit lehet mondani, kívánni... de mindenesetre én is gyújtok holnap (csak képzeletben, mivel melózom sokáig) egy gyertyát ...van kire emlékeznem, bőven.
Jegyek:
http://www.eventim.hu/hu/jegyek/angelo-kelly-budapest-gozon-gyula-kamarszinhaz-105834/event.html
Ha esetleg valakit érdekel :)
Azért az érdekes, hogy bennem mennyire átfogalmzódott a hétvége fogalma :P... Nekem akkor van hétvége mikor szabadnapos vagyok. Aztán még az is okoz némi problémát, hogy mikor milyen nap van... passz... csak annyit tudok, hogy hány nap múlva dolgozom, vagy hány nap múlva lesz szabadnapom.
Fura pillanatokban tudok rácuppani a szerelmes dalokra. Például olyankor, amikor nem vagyok szerelmes. Van ilyen. Nos, akkor mellékelem is a szóban forgó dalt.
És végül de nem utolsó sorban... van mit köszönni a legjobb barátoknak. Főleg ha megvalósítanak olyan lehetetlen dolgot, amire hűűdenagyon vágyunk :):) Varázslós barátom van :)
Éés igen... a hangjegyek külön szombolizálnak Valakit :)
Miért nem takarják be a halottak lábán a cipőt is, miután kiszedték őt a törött autóból?... Igazán letakarhatnák azt is. Borzalmasan be tud ékelődni az ember fejébe az mozdulatlan, letakart alakhoz tartozó, fekete cipő... legalábbis az enyémbe beékelődött....
Ez a harmadik baleset amivel július óta találkoztunk.... nem éppen építő hatást vált ki belőlem, főleg mert minden nap utazom, nem kis távot azért.... (mondjuk amúgy sem szívderítő. Ha másat irnék, valszeg akkor valami pszihopata lennék.)
Mindenesetre ma köd volt. Tetszett is, le is fotóztam. Szeretem a ködöt... csak kár, hogy az út szélére már "nem ért el".
"A személyiség úgy van felépítve, mint a ház: a láthatatlan pince a tudatalatti, efölé emelkedik a ház, az Én, s ebből nyúlik ki a torony, tetején meteorológiai jelzőzászlóval, ez a felettes-én, az ideál. A tudatalatti az, amilyen az ember valójában, az Én, amilyennek mutatja magát, az én-feletti pedig az ideál, ilyen szeretne lenni." ´Fritz Kahn´
